Leslie Music - Zenészek
A zenekar tagjainak eltökélt szándéka minden esküvő és rendezvény legtökéletesebb kiszolgálása. A Leslie Music zenekarban az alábbi zenészek találhatók:
Zongorista (Gede László) | Énekesnő (Potyondi Tímea) | Trombitás (Kiss Balázs)
Zongorista - Gede László 
Gede László vagyok a Leslie Music alapítója és művészeti vezetűje.
Szintetizátoron és tangóharmonikán játszom. A Zeneakadémia (Csajkovszkíj Konzervatórium) elvégzése után 18 évig vezettem karmesterként a Székesfehérvári Katonazenekart. A szórakoztató zene területén kamatoztatom fent említett tanulmányaimat több mint 15 éve.
Úgy gondolom, hogy ez a tény már maga meghatározza a zenéhez-zenéléshez való viszonyomat, előadóművészi tevékenységemet. Ezt igazolni látszik eddigi összes fellépésem bálokon és esküvőkön. A "zeneipar" sokszínusége szükségessé tette a digitális zenélés lehetőségeinek az elsajátítását is. Csakis ennek köszönheto, hogy napjaink zenéje -TNT, FIESTA, DUPLA KÁVÉ és még hosszan sorolhatnám- szinte az eredetivel egyező módon hallható a Leslie Music előadásában. Természetesen az ének el kell, hogy térjen az eredetitől, hiszen azt mi énekeljük mindig éloben (nem playback!). Az ének minősége nem vetekedhet az eredeti dalt éneklőével, hiszen Ő énekes! Mi viszont nagy gondot fordítunk a megformálásra és igyekszünk tisztán intonálva (énekelve) reprodukálni a dalokat.
A dalok személyre és hangszerre történő adaptálása rendkívül pontos, körültekintő, nagy türelmet, hozzáértést és időt igénylő feladat. A zenekarok többsége erre nem fordít kello energiát.
|